2008. november 1., szombat

Az alexandriai könyvtár könyvtárosai

Ez a kis táblázat összefoglalja az alexandriai könyvtár működése alatt könyvtárosként ott tevékenykedő férfiakat. Ide másolom a teljes szócikkel együtt, mivel sorra veszi az egyes könyvtárosok fontosabb tevélenységeit is.

"Az első ismert könyvtáros, aki az alexandriai könyvtárban működött,a phaléroni Démétriosz volt. Démétriosz Kr. e. 290 és 282 között a könyvtár eredeti elrendezésén segédkezett. Őt követte az epheszoszi Zenodotus, aki I. Ptolemaiosz uralkodásának utolsó éveiben került a könyvtár élére, és egészen Kr. e. 260-ig állt a könyvtár szolgálatában. Utóda a legismertebb könyvtáros, a kürénei Kallimakhosz volt.

Kallimakhosz állította össze a százhúsz kötetből álló, Pinakest, azaz a könyvtár részletes katalógusát. A katalógus a műveket különböző osztályokba sorolta, ezek a: történelem, jog, orvoslás, filozófia, lírikus költészet, tragédiák, imák és vegyes írások voltak. A Pinakes több mint ezer tekercsből állt, és a részletes katalógus mellett, tartalmazta az egyes szerzők életrajzi adatait, műveiknek hosszát.

Kallimakhoszt az „Argonautika” szerzője, a rodoszi Apolloniusz követte. Utána Kr. e. 230-ban, következett a kürenei Eratoszthenész, aki összeállította a Tetagmenos epi teis Megaleis Bibliothekeis-t, azaz „A Nagy Könyvespolcok Szerkezetét”. Eratoszthenészt követte bizánci Arisztophanész, aki naprakészre frissítette a Pinakest. Őt egy Apolloniusz nevű könyvtáros követte. Az utolsó ismert könyvtáros, a könyvtár aranykorából, Kr. e.180-ban tevékenykedő csillagász és grammatikus, szamothrakei Arisztarkhosz volt. Utána hosszú ideig nem maradt feljegyzés a könyvtáros nevéről egészen ciprusi Oneszanderig, aki az utolsó ismert könyvtáros volt a ptolemaioszi időkből.

Miután Egyiptom római uralom alá került, csak kevés könyvtáros neve maradt fenn az utókornak. Ezek egyike az alexandriai Khairémón, aki körülbelül Kr. u. 50 és 70 között tevékenykedett. A következő ismert név Dionüszosz, Glaucus fia aki Kr. u. 100 és 120 között állt a könyvtár élén. Dionüszosz közvetlen utódja Caius Julius Vasinus volt, aki 120 és 130 között vezette a Könyvtárat. További fennmaradt nevek: a harmadik évszázad végén tevékenykedő Diophantus és a negyedik évszázadban tevékenykedő Theon."

Forrás: Wikipédia

KÖNYVTÁROS MIKORTÓL MEDDIG
phaléroni Démétriosz Kr. e. 297 Kr. e. 282
ephesosi Zenodotus Kr. e. 282 Kr. e. 260
kürénei Kallimakhosz Kr. e. 260 Kr. e. 240
rodoszi Apolloniusz Kr. e. 240 Kr. e. 230
kürenei Eratoszthenész Kr. e. 230 Kr. e. 195
bizánci Arisztophanész Kr. e. 195 Kr. e. 180
Apolloniusz Kr. e. 180 Kr. e. 160
szamothrakei Arisztarkhosz Kr. e. 160 Kr. e. 131
ciprusi Oneszander Kr. e. ? Kr. e. ?
alexandriai Khairémón Kr. u. 50 Kr. u. 70
Dionüszosz, Glaucus fia Kr. u. 100 Kr. u. 120
Caius Julius Vasinus Kr. u. 120 Kr. u. 130
Diophantus III. évszázad
Theon IV. évszázad

Nincsenek megjegyzések: